Jó taichi, nemolyanjó callanetics

Nem volt jó a callanetics, mert nem csináltam egész héten. Fontos, hogy az embernek legyenek elvei, és azokhoz tartsa magát. Nekem például olyan elveim vannak a tornával kapcsolatban, hogy:

1. Ne csináld, ha már előrebukik a fejed az álmosságtól
2. Hajnal 2kor már ne kezdj bele

Így aztán csak szombaton jutottam hozzá. Nehéz az iskolatáska… De valamit azért igyekeznem kéne, hogy legalább háromnaponta beleférjen, mert így igazán nem fogja tudni kifejteni a hatást. 😕

A pénteki taichi viszont határozottan király volt. 😀

Tai Chi fesztiválra mentem! ♥ (+videók)

Egy ilyen cím után már nem fogok úgy indítani, hogy “Nem találjátok ki, hol voltam vasárnap”. 😛 Június 5.-én konkrétan elmentem elolvadni a gyönyörűségtől.

Mesterek bemutatója

A térdem és a Callanetics

… egész jó kapcsolatban vannak. 😀

Múlt héten nem tudtam elmenni a taichi edzésre, ami nem is volt baj, mivel akkor már egy hete szenvedtem. Kínzott a térdem! Lépcsőn fel-le közlekedés, székről felállás (a térdelésről már nem is beszélve!) csak szorgalmas jajgatások közepette ment.

Viszont akármilyen rossz is volt, gazdagabb lettem némi tapasztalattal a saját testemet illetően. Pontosabban, hogy eddig milyen idiótán mozogtam!

Mivel ugye a fájdalom elég hatékony negatív visszajelzés, igyekeztem minden mozdulatot úgy végezni, hogy a lehető legkevésbé fájjon. És meglepetésemre, ez egész jól ment! Rájöttem, hogy az volt a csoda, hogy eddig nem fájt, mert a legtöbb mozgásomnál úgy lengedezett a térdem, mint a győzelmi zászló. Lépcső fel: térdem jobbra-balra libeg. Különösebb oka nem volt, csak úgy. Felállás a székről pedig még idiótább módszerrel ment: kis terpesz, és kifelé nyomom a lábaimat, úgy állok fel. *facepalm* A fájdalmak minimalizálódnak, amint figyelek arra, hogy a lábszáram egyenes legyen.

Fontos tapasztalat volt, ugyanis eddig nem igazán értettem azt a kifejezést, hogy “testtudat”. Egyes tapasztalt, vén rókák ki voltak akadva, hogy “Testtudat nélkül ezmegaz…!” én meg csak vontam felfelé a szemöldököm, hogy már az ágyból se keljen ki az ember, amíg nem vizsgázik a testéből? Úgy érzem, most közelebb kerültem ahhoz, hogy jobban megértsem ezt a kérdést. Bár az még mindig nem elég világos, hogy honnan lesz valakinek testtudata. Bár van egy tippem, hogy szükséges hozzá egy lelkiismeretes edző/tornatanár. (Szegény eleink, akik még nem vehették ezt igénybe!)

Azonban, némi odafigyeléstől még nem oldódott meg a problémám. És ekkor jött képbe a Callanetics. Rászántam magam, hogy fájdalom ide-vagy-oda, némi térdkímélő mozgást azért beiktassak. Némi fogösszeszorítással, és alapos alápárnázással sikerült is megcsinálni egy hosszabbított verziót. Ugyanis egyrészt nehezíteni is akartam, másrészt keveseltem a lábgyakorlatot az alapprogramból, úgyhogy a Super sorozatot csináltam meg, bár némely gyakorlatot az alapprogram szerint végeztem el: így kijött legalább másfél órás, de lehet kétórás torna…

Másnap némi időbe beletelt, mire ráeszméltem, hogy nem fáj a térdem! O__O Hihetetlen; úgy eltűnt a sajgás, hogy már majdnem hiányolni is kezdtem, de aztán meggondoltam magam. Lépcsőzés is teljesen oké! Alig akartam elhinni, úgyhogy magamban ki is kiáltottam a Callaneticset egy csodatévő varázslatnak. Azért az élet persze nem ilyen egyszerű, mert estére eszembe jutott a térdemnek, hogy előző nap hol is tartott, de szerencsére a fájdalom erőssége igen jelentősen csökkent.

A tegnapi edzésen is egész jól mentek a dolgok, persze azért a sokadik menetre inkább kihagytam a Mumuslépést. Igazából az is olyan, hogy ha pontosan, nagyon odafigyelve hajtom végre, akkor abszolut nincs vele gond, csak az a baj, hogy ha tartani akarom a tempót a többiekkel, akkor erre nincs idő, ráadásul még bőven nem tudom úgy a lépéseket, hogy zsigerből is menjen. Rengetegszer megesik, hogy nekem befelé fordul a lábfejem, miközben mindenkinek kifelé… és nem tudom, mikor fordították úgy! Valószínű, hogy a Mumuslépésen kívül a többi helyzetben is megerőlteti a térdemet a helytelen lábtartás. De igyekszem figyelni a többieket, és annyit csinálni, amennyit biztonságosnak ítélek. (Reméljük nem hibásan)

De igyekszem megerősíteni a térdemet, és akkor majd hepiség lesz. 🙂

Második nap az iskolában

A második tai chi edzés nem ment olyan jól, mint az első, már amennyire azt jónak lehet nevezni. Az ok nem túl bonyolult: most nem álltak körülöttem olyan emberek, akiket jól meg tudtam figyelni, hogy lemásolhassam a mozgásukat. Ráadáaul nem is egyszerre mozogtak, így ha úgy kellett fordulnom, hogy másik tagot láttam, már össze is voltam zavarodva. Sajnos többször is meg kellett szakítanom a folyamatos mozgást, mert úgy belekutyulódtam. Meg kéne tanulni azt a fránya videót.

Legközelebb biztos megkérem a “kistanáromat”, hogy magyarázza el “Mumuslépés” helyes végrehajtását, mert ha még néhányszor elvégzem az ahogy-tudom módon, akkor a térdemnek biztos kampec. 😕 Már így is nyafog, hogy nem tetszik neki a helyzet.

Van egy ehhez hasonló nyújtási gyakorlat az elején, ami szintén heves pislogási reakciót vált ki belőlem. Tehát mély guggolás, egyik láb hajlítva, ezen van a testsúly, másik láb nyújtva, lábfej pipál, és most jön a vicces rész: a lábszárat lesimítják a padlóra. O__O Ránézésre tisztára olyan, mintha ívben felfelé görbülne az egész lábuk. Biztos, hogy ez biztonságos? Mondjuk nálam attól kell a leginkább félni, hogy megütöm magam, mikor a nagy igyekezetben felborulok. Sokára jutok én még oda, hogy a lábhajlás miatt kelljen aggódni. (Addig is Callaneticsezem)

A végén újra lépésgyakorlás volt. Most már maga a “vonulás” belefér a “nem rossz” kategóriába, de még nem megy reflexből, így alaposan romlik a teljesítményem, ha a kézmozdulatokat is hozzáadjuk. Tényleg meg kéne oldanom, hogy korán felkelek és kimegyek gyakorolni az udvarra, de ez megint nem fog összejönni, mert még hajnal egykor is képes vagyok blogolni alvás helyett. Most inkább nem teszem fel a költői kérdést, hogy hülye vagyok-e.

Holnapi program: reggel Callanetics (amivel még mindig vannak gondjaim, de erről majd máskor írok), napközben kőkemény tanulás (hátha betartom, ha valahová leírtam), és talán megpróbálom a T-Tapp Insrtuctional 2 videóját. Már sikerült beiktatnom egy megnézést. Vágyom már egy szintlépésre, de kicsit aggódom, hogy a láblendítésekkel nem rúgok-e bele mindenbe. (Ha állatkerti állat lennék, az állatvédők már tiltakoznának a ketrecméretem miatt. Még jó, hogy ez nem ketrec, és ha nem lenne lelkifurdalásom, hogy addig sem tanulok, akkor simán mennék kifelé, amíg még jóídő van.)

És mielőtt elfelejtem: azt hiszem, hogy a tornacipőm nem a legjobb. Némileg csúszkál benne a lábam, és gyakran ezért nem tudom rendesen csinálni a feladatot. Csak az a gond, hogy az én méretes mancsaimra nagyon nehéz lábbelit találni. Így is úgy örültem ennek is, hogy hihetetlen.

Na, befejezem gyorsan, mert minél tovább húzom az időt, annál tovább kell aludnom napközben, és annál kevesebb eredményre tudok jutni. És legközelebb igyekszem nem agyhiányos állapotban írni, mert az rontja az önkifejezést.