Az álmok cirkusza – ZED

Nemrég egy mesébe illő élményben volt részem.

Múlt héten egyik ismerősöm szólt, hogy van ingyenjegye a Cirque du Soleil-re. Aznapra; miközben már amúgyis két napos alváshiányban güriztem, és másnap lett volna egy előadásom, de kit érdekel, egy ilyen lehetőséget nem szabad kihagyni! 😀

Már egy ideje nézegettem a trailereket, szóval szinte egyik műsorszám sem volt meglepetés a számomra, viszont ez nem jelenti azt, hogy ne tátott szájjal néztem volna végig az egészet. Egy igazi csodát láthattam.

Most, hogy mindenki ráhangolódott a fílingre, szerintem áradoznék is róla.

Mindig is tiszteltem azokat, akik különleges dolgokra képesek a testükkel. Most nem a groteszkbe hajló dolgokra gondolok, mert azt sajnos nézni sem tudom, bár csukott szemmel is tisztelem az illetőt. 😛 Artisták, akrobaták, zsonglőrök stb, mindig lenyűgöznek.

Az gondolom teljesen egyértelmű, miért van jogos helye ennek a bejegyzésnek ebben a blogban. Ezek az emberek lenyűgöző teljesítményt tudnak felmutatni, fantasztikus erőnlét és rugalmasság kell ezekhez a produkciókhoz. Hihetetlen uralmuk van a testük felett; meg merem kockáztatni, nagyobb, mint sok “sima” sportolónak. A trapézugrást például nem lehet igazán se a toronyugráshoz, se a gyűrűgyakorlatokhoz, vagy a felemáskorláthoz hasonlítani, de még ennek a háromnak a keveréke sem fedi igazán a trapéz összetettségét. Remek ritmusérzék kell hozzá, hiszen a két trapéz különböző hosszú, így különböző a lengési ideje, továbbá a többiekre is figyelni kell, és a tetejében még kecsesnek és légiesnek is kell lenni. Jó, nyilván a tornászoknak is, de itt többről van szó. Ezeknek a produkcióknak története van (valamennyire), az artistáknak nem pontozásért kell szépen ugrani, hanem egyrészt hogy illeszkedjen a produkció összeképébe, na meg ami igazán fontos: egy álomvilágot kell megteremteniük. Olyat, ami még a felnőtteket is képes magába szippantani (engem legalábbis nagyonis sikerült).

De persze a trapéz csak egy szám volt a sok közül. Be kell vallanom, egy ideje már kifejezetten ráfanoltam a zsonglőrködésre, ugyanis itt az egyetemen van zsonglőrklub, és ebédszünetben mindig láthatók a parkban gyakorlatozó tagok. Ez úgy megértintett, hogy be is szerváltam három kis zsonglőrbabzsákot, nem profi cucc, csak olcsó kis izé, de egyelőre jó ez. 🙂 Úgyhogy a zsonglőrszámok extrán eye-candy voltak nekem. Azért van különbség egy hobbiklub, meg egy profi előadás között. Az előbbiben például nincs olyan, hogy tüzes rudakat dobálnak egymásnak, miközben kettejük közt áll még két ember, és mellettük suhognak a rudak… és aztán mind a négyen elkezdenek összhangban jobbra-balra menni. Na az igencsak szájtátós jelenet volt. De a többemberes zsonglőrködés is érdekes látvány, főleg, ha páran lefekszenek a földre, úgyhogy a buzogányok egész érdekes pályákat írnak már le a végére.

Hogy a zsonglőrködésnek van-e köze a testedzéshez? Nos… gondolom karizomzat nem árt hozzá, de fő a szem-kéz koordináció, jó ritmusérzék és figyelem. Én ezeket is szeretném fejleszteni, biztos nem válik hátrányommá. (Bár hogy pontosan melyik “műfajban” szeretnék a legjobban elmélyedni, még nem döntöttem el. Kezdetnek jó a labda, hogy az alapképességeket kifejlesszem)

Na de vissza az artistákhoz. Igen megterhelő lehet a szervezetüknek, hogy heti öt nap fellépnek. Durva! A honlap szerint néha napi kétszer is, bár a honlap fura, mert nem írja, hogy lenne esti előadás, pedig mi este láttuk.

Aztán, nekem azt mondták, hogy nincs csereember. Bár utólag utánanéztem, hogy vannak olyanok, akik több számban is fellépnek, de lehet nincs mindenre beugró. Ha valaki lesérül, akkor az egész rész kimarad. Állítólag. Persze lehet hogy a belsősöm nem volt elég bennfentes. 😆 Persze addig jó, amíg nem történik valakivel nagyobb baj. Itt mondják, hogy mikben vesznek részt:

Megjegyzem, volt is egy pottyanás nálunk is, legalábbis nem volt elég kecses ahhoz, hogy a show része legyen, bár az olyan nehéz mutatvány volt, hogy így is le a kalappal. Az egyik társa gyorsan odament, hogy minden rendben van-e, de nem tűnt komolynak (bár hallottam, hogy sportsérülés lehet durvább, mint amilyennek ránézésre gondolnánk), látszólag gond nélkül végigvitte a számot.

Érdekes belegondolni, hogy milyen életük lehet az itt fellépőknek. Azt mondanám, hogy álomszerű, de nem a hagyományos értelemben. Legalábbis alig hinném, hogy erre áhítoznának az átlagemberek. Legalábbis kevesen. Teljesen biztos vagyok benne, hogy egészen más, mint valami sima irodistának lenni. Biztos, hogy nagyon kemény, sok gyakorlás, kicsit mintha egy második családod lenne, akiken speciel gyakran az életed, de legalábbis a testi épséged múlik, szóval elengedhetetlen a feltétlen bizalom. Önmagunkban is. Kicsit olyan lehet, mintha kivül állnál a hétköznapi világon, hiszen ez a hely gyakran szó szerint a feje tetején áll. Na és egy álomvilágot kell megteremteni, de kezdem magam ismételni, jaj… 😆 Inkább kukucskáljunk be, hogy miket is csinálnak:

És örültem, mert életemben először láttam szórakoztató bohócokat! 😀 Ez igen nagy teljesítmény! Ők ketten bizony aranyosak és viccesek voltak, nem erőlködők és fárasztóak, mint az átlag. Persze, profik írták a teljes darabot, ciki lenne, ha pont ez nem sikerült volna.

Nem tudom, miért gondolom ezt, de valamiért az az érzésem, hogy a kettlebelleseknek érdekes lehet a hand-to-hand nevű műfaj. Legalábbis tápos kettlebelles pacákokon szoktam hasonló izomzatot látni.

A csaj például olyat megcsinált, hogy a fickó kezére támaszkodott két kézzel, és úgy tartotta magát, viszont! A karjai végig a teste mellett volak, kinyújtva! Na AZ izom, öcsém, de igen keményen! O___o Mondjuk nem is valami nőies a testalkata a hölgynek, de most nem ez a lényeg.

Ha megkérdezné valaki, hogy melyik volt a kedvencem, akkor előszöris rávágnám, hogy mittomén, mind egyformán fantasztikus volt, viszont ha nagyon muszáj lenne, akkor a “tissue” nevű számot mondanám. A csaj mindenféle biztosíték nélkül, két hosszú szál szövetbe csavargatta magát, de hogy hogy nem esett le, az máig ledöbbent. (Juj, közben találtam egy teljes verziót, ki is cserélem a pár másodperceset, azon úgyis alig látszik valami 😀 Ez egy külön eseményen készült, de egy az egyben ugyanaz a szám.)

Erős izomzat, és nagy hajlékonyság is kell ahhoz, hogy páldául becsavargatva a két lábát a két szövetbe, megcsinálja a magasban a spárgát.

Valamint “tiltott gyümölcsként” rettentően élveztem azokat a pillanatokat, mikor elcsíptem egy-egy mozgó alakot fenn, az állványzat sötétjében. 😀 Jólesett kicsit a díszletek mögé leskelődni.

És mindennek a tetjében élő zene, két fantasztikus szólóénekessel, valamint ezzel a libabőrözős törzsi éneket idéző számmal, ami a trailerben is hallható.

Az énekesnő

Viszont volt olyan szám, amit kifejezetten “utáltam”. A zárójelenet, mikor mindenki kijön, és csinálja a maga kis dolgát, az olyan túlburjánzó volt, hogy azt sem tudtam, hová nézzek, mindet egyszerre meg sajnos nem tudtam, vagyis akkor elvesznek a részletek. Jóból is megárt a sok, ahogy mondani szokás. 😆

Kinn a boltban vettem egy ilyen szépséget: Cirque du Soleil-es (mi ez?) kulacsot, vagy mit. Hordozható, kupakos poharat. Fontos a megfelelő folyadékbevitel, főleg ebben a melegben! Már régóta szerettem volna egy ilyet, de örültem, hogy eddig nem vettem, mert ez jobb úgyis. Lett volna egy Zed szemével (lásd első kép), de ez azért jobb, mert a csinos tornászlány alakjától némi motivációt várok. 😛

Igen, csak nem fojthatom magamba: nagyon motiváló volt ez a műsor. Erőre, kitartásra, és jobb teljesítményre ösztönöz. Látni ezt a teljesítményt, amit ezek az emberek nyújtanak… hiszen nem félistenek, akár még én is képes lehetnék rá! Már persze elméletben. Jó, tudom, akrobata már nem leszek (kicsit kár… beh, vén trotty vagyok, ezen nem lehet segíteni) de nem olyan nagy baj, hiszen már találtam magamnak álmocskát az életben, amit lehet kergetni, és az sem feltétlenül olyan könnyű. Azért hobbizsonglőr lehetek. 😛
Bár sajnos a kapott motiváció eddig nem nagyon mutatkozott meg, ugyanis azóta is azt a bizonyos háromnapos alváshiányt heverem kifele teljes erőből, de még mindig érzem a hatását. (Két napot írtam az elején, de természetesen éjszakázás lett az előadás után is…) Uhh, ilyet lehetőleg soha többet… De most már lassan jobban leszek, úgyhogy vissza is térhetek a szép fokozatos testhelyrepofozás rögös útjára.

HAJRÁ! ^__^