Rólam

23 éves lány vagyok, 164 centi és ha nem figyelek magamra, akkor stabilan 75 kiló. Ez nagyon nem jó. Azért indítottam a blogot, hogy követni tudjam a fogyásomat, és kiírhassam magamból az ezzel kapcsolatos gondolataimat.

Célom hogy egészségesebb, teljesebb életet élhessek; hogy ne kelljen szégyenkeznem, hanem felszabadultan szórakozhassak; azt a ruhát vehessem fel, amelyik tetszik, és ne azt, amelyik “Nem tetszik, de legalább rám jön…”

Az eredeti terv az volt, hogy 10-15 kilót adjak le. Több volt rajtam a felesleg, de gondoltam, ha egy kisebb célt tűzök ki, és azt sikerül teljesíteni, majd lehet rajta szigorítani később is.

Eddig: Körülbelül egy év alatt 10 kilót sikerült leadnom (mikor a blogot elkezdtem, már leadtam két-három kilót), relatíve kevés odafigyeléssel, időnként fellángoló mozgási hullámokkal, és többé kevésbé laza diétával. Ezt azért tartom jó dolognak, mert ez azt jelenti, hogy nem őrli fel az energiáimat, és tartósan, kényelmesen is tudom tartani. Bár azt tudom, hogy a csillagok azért nem fognak lehullani egy ilyen felemás hozzáállástól, de legalább nem adom fel egy hónap után. Frissített célom egy 55 kiló körüli súly, viszont szeretnék hozzátornázni egy egészségesen erős izomzatot (Ordinary Healthy Muscular Body for Women), és jelentősen szeretnék javítani az állóképességemen.

Mit tervezek a célom elérésének érdekében?
Megpróbálom összeszedni minden tudásomat az egészséges táplálkozásról, kiszűrni a hülyeséget, és a maradékból egy változatos, és laktató étrendet kialakítani. Ezért meg kell majd tanulnom a konyhai praktikákat. Eddig nem sok ragadt rám a sütés-főzés művészetéből, és amit el tudok készíteni, abból máris elegem van. Ráadásul idehaza sem épp diétás ételek készülnek, de nem várhatom el, hogy édesanyám csak az én érdekeimet tartsa szem előtt. Bár az egészséges étel a többiek érdeke is lenne, hiába, ha egy-két illető még csak meg sem kóstolja az újdonságot *khm kisöcsém khm*.

Továbbá tervezem, hogy rendszeresen mozogjak valamit. Beszereztem pár különböző típusú tornavideót, már csak a lustaságomon kell úrrá lennem. 🙂
De hiszem, hogy nem csak azért nem tornázom, mert lusta vagyok, hanem azért is vagyok lusta, mert nem mozgok eleget, és nem táplálkozom megfelelően. Azt remélem, hogy idővel sokkal energikusabb leszek.

Jelenlegi kedvencek között a T-Tapp és a Callanetics van. Valamint egyre erősödik bennem a gondolat, hogy eljárjak valami komolyabb testmozgós helyre is. Kezdetnek tai-chizni kezdtem, bár annál nem az edzés az elsődleges cél (viszont nem is valami vallási-ezoterikus dolog), de szeretnék még ezen kívül valami(ke)t. Mindenesetre egyelőre nincs eldöntve a dolog.

Hogy jutottam idáig?
Az ember nem lesz csak úgy túlsúlyos, annak mindig van valami oka.
Én már kicsi koromban is duci voltam. Egyszerűen szerettem enni, és ha befejeztem az étkezést, csak az íze miatt ettem még egy kicsit. (Egyszer azt hallottam, hogy akiknek gyengébb az ízérzékelésük, azok híznak el ilyen módon. Hiszen aki már elsőre kiélvezte az ételt, annak nincs oka repetázni, csak hogy érezze az ízt, nem?)

Valószínűleg a gének is belejátszanak: anyai ágon elég sokan küzdenek túlsúllyal, és az ehhez köthető betegségek sem ritkák. Nem túl bíztató… Persze nem csak a hajlam öröklődik, hanem a családi receptek is. Ha nagymamám nem kerülte a kalóriadús ételeket, akkor édesanyám is ezeket szokta meg.

Általában amúgy az iskolai szünetek során híztam, amikor is a nagyszüleimnél voltam. Persze, ettem sok gyümölcsöt meg zöldséget a kertből, viszont állandóan noszogattak is, hogy ugyan, egyek még egy kis második fogást. Én pedig nem ellenkeztem… Persze a dolog érthető, hiszen régen annak kellett örülni, ha volt valami, és otthagyni bármit is óriási luxus volt. Ez beléjük ivódott, és akkor is eszerint éltek, amikor már rég nem volt szükség erre a mentalitásra. Ennek a számlájára írható, hogy az egyéni rekordomat is egy ilyen szünet alatt értem el: 85 kilót! Ráadásul általános iskolás koromban!

Ezért a fogyókúrákat elég hamar elkezdtem, már általánostól kezdve diétázgattam. (Nem emlékszem pontosan, bár talán középsuliban fogyóztam a leginkább. Ideig-óráig…) Különféle lúgosító meg ilyen-olyan csodadiétákat csináltam. A diéta gondolatához hamar hozzászoktam: édesanyámon láttam, hogy folyton kúrázik, ő viszont már tényleg keményen űzte az ipart: fehérjeporok, meg káposztaleves-kúra…

Szereket sosem szedtem, és nem rémlik, hogy valaha úgy kifejezetten éheztem volna, bár egynémely lehet nem volt épp megfelelő egy fejlődő szervezet számára. Kicsit aggódom is, remélem semmi helyrehozhatatlan kárt nem okoztam. 😦

Azért valamire jó volt a dolog: a súlyom stabilan 75 kilóra állt be. Ezt rendszeres édességevés mellett is tartottam, akkor is, ha nem figyeltem rá különösebben. Persze ez még mindig túlsúly, de azért mégsem 85 kiló.

A mozgással sosem voltam igazán jóban, de kezdetben azért ellenségek sem voltunk. Kicsi koromban (ha jól emlékszem) hetente egyszer elvittek “balettre” ami valójában normális gyerektorna volt, csak tütüben. 😛 De hát valamivel imponálni kell a kislányoknak, nem?

Nyári szünetben nagyon szerettem bicajozni, szerencsére nagyszüleim olyan környéken laknak, ahol egy gyerek is nyugodtan kerekezhet az úton, olyan ritkán jár arra autó. (Te jó ég, mi lett volna, ha ugyanúgy eszem, de nem biciklizem!?)

Az iskolai tesiórákkal már nem voltunk olyan jóban. Főleg, hogy hiába adtam bele mindent, ha mégsem sikerült úgy megcsinálni a gyakorlatot, az ugyanúgy rossz jegyet ért, plusz egy adag megaláztatást. Mégis, kinek hiányzik ez!?

Mivel amúgyis gerincferdülésem lett (feltételezésünk szerint a nehéz iskolatáska félvállról hátralendítésének rendszeres gyakorlata miatt) ezért elértem egy részleges felmentést. Ez azt jelentette, hogy amit nem akartam, vagy nem tudtam, azt nem kellett megcsinálnom, és a kisebb ismétlésszám is megengedett volt. (Bizonyos gyakorlatoknál tényleg fáj a hátam) Máris a képességeimhez mérten kaptam a jegyemet, és nem az atlétapalántákhoz voltam hasonlítva. Plusz emellett gyógytesire és gyógyúszásra jártam.

Gimiben egy idő után állandó felmentést is elértem, így a tesiórák helyett vagy elszórakozgattam a folyosón, vagy tanultam (kivéve, ha tesi volt az utolsó óra 😛 ). Ennek persze extra gyógytestnevelés volt az ára, de arra amúgyis szívesebben jártam. (Mondjuk egy időben egyszerűen lusta voltam átutazni a város túlfelére, de szerencsére ebből a szempontból azért nem voltam annyira potyázó)

Közösség?

Előfordult, hogy csúfoltak, de a rossz szó általában nem osztályon belül ért. Általánosban nagyon jó barátaim voltak, de a többiek is kedveltek, gimiben pedig inkább az volt a jellemző, hogy elvoltam a többiekkel, igazi szorosabb kapcsolat nélkül. Nem rémlik, hogy kirekesztettség okozta frusztráció okozott volna további hízást, tényleg nem. Ha olyan rémes lett volna, akkor emlékeznék, nem? 🙂 Persze találkoztam én is tahókkal, akik megszóltak, mert súlyosbító körülményként még a tanulást is komolyan vettem,  de túléltem.

Csak az kezdett egy idő után zavarni, hogy nincs olyan fiú, aki végre nem “kövérként” hanem lányként nézne rám…

Diétáim sikere
A legutóbbi, és emlékeim szerint az eddigi legeredményesebb fogyásom akkor volt, mikor összejöttem a barátommal. Az érzelmek hatása alatt egyszerűen nem is kívántam az ételt, és hihetetlenül motivált voltam. Játszi könnyedséggel adtam le 7+kilót, ismerőseim csodáltak, és én is csodálkoztam, mert sokkal gyorsabban fogytam, mint terveztem, és nem is szenvedtem közben. Elsősorban kalóriákat számlálgattam (bár az elején azt sem kellett, a rózsaszín ködben mégis ki tud számolni?). Aztán idővel az újdonság varázsa is elmúlt, ami még hagyján, de beütött egy jó kis kemény vizsgaidőszak…

Konkrétan emlékszem egy olyan esetre, amikor így kikészültem készülés közben:
“Nekem csoki kell, most, és nem érdekelnek a következmények!”
Talán egy esetből nem is lett volna gond, csak aztán szépen visszasüppedtem, és visszahíztam az eredeti állapotba. Szerencsére a kapcsolatom nem sínylette meg a dolgot, a párom sem épp egy adonisz. 😛 De nem is ez az elvárás. Mondjuk talán egy dolog sínylette meg a visszahízást… De most mindkettőnk fogyókúrájának egyik szempontja, hogy az ágyban is jobban menjen minden. 🙂

Itt a vége, fuss el véle! Ha végigolvastad, gratulálok! 🙂